Háromváros Kerékpáros Fesztivál 2024 - Gyula

Bemutatkozás

Háromváros Kerékpáros Fesztivál néven várja a sportolás szerelmeseit a Békés megyei Békéscsaba, Békés és Gyula települései, hogy a kilátogatók és a városok lakói aktív szabadidőt töltsenek el együtt és különböző programokon vegyenek részt.


Összesített programok

Az esemény során a kerékpárhoz kapcsolódó programok is megjelennek, mint például a kerékpáros kiállítás, bemutatók, közlekedésbiztonsági ellenőrzések, szimulátorok és természetesen a közel 60 kilométeres kerékpártúra. A három napos fesztivál programkínálatát nem csak a kerékpáros programok teszik ki, lesznek ügyességi feladatok, kvízek, ismeretterjesztő előadások, sőt a Szent István téren Gasztrotér várja az érdeklődőket. A szombati és a vasárnapi nap estéjén színes zenei programok gondoskodnak a jó hangulatról.

2024-ben a fesztivál központi helye Gyula lesz. Az esemény éppen a Gyulavári Kastélynapokon veszi kezdetét, így az eseményre érkezők egyéb programokon, koncerteken, főzőversenyen, továbbá mazsorett- és táncbemutatókon is részt vehetnek. Ha ez mind nem elég, az 58 kilométer megtétele után a cél Békéscsabán lesz, ahol a fesztivállal egyidőben zajlik az Open Road Tour motoros felvonulás is, így legfőképp Harley Davidsonokat láthatnak az érdeklődők.

A Gyulavári Kastélynapok részletes programkínálatáért görgess lentebb!


Részletes programkínálat 2024 - GYULA

2024. május 25., szombat

7:00 – XI. Gyulavári Kastélynapok főzőverseny, Helyszín: Kastélykert sétány
8:00 – Közös bemelegítés a III. Háromváros Kerékpáros Fesztivál résztvevőivel
8:45-14:30 – Háromváros Kerékpáros Körtúra: Gyula - Békéscsaba - Békés - Gyula, Rajt/Cél: Gyulavári Kastély parkja


2024. május 26., vasárnap

8:00-14:00 – XI. Gyulavári Kastélynapok kispályás labdarúgótorna, Helyszín: Arató Lajos Labdarúgópálya
14:30-16:00 – Sióréti Szabadidőközpont és Lovasegyesület bemutatói, Kombinált fogathajtó bemutató, Gyerekügyességi lovasbemutató, Helyszín: Arató Lajos Labdarúgópálya


Állandó programok

– Vidámpark és vásári forgatag két napon át
– QR-kódos kincskereső játék
– Kézműves-kreatív sátor


Gyulavári Kastélynapok 2024 részletes programja >>


Részletes programkínálat 2024 - BÉKÉSCSABA

2024. május 24., péntek

8:00-14:00 – Kerékpáros kirándulások az ifjúsági korosztály számára Doboz-Szanazugba
17:00 – Kerékpáros előadás – Csabagyöngye Kulturális Központ, Casino
18:15 – Közép-Európa legnagyobb motoros túrájának ÉRKEZÉSE BÉKÉSCSABÁRA rendőri felvezetéssel a Csabagyöngye Kulturális Központhoz
CSAKK STÉG: Csabai Csípős Blues Klub - koncert és buli igazi élő blues zenével


2024. május 25., szombat

9:00-18:00 – Kerékpárkiállítás – Szent István tér, Fortini üzlet
9:30 – Gyülekező, regisztráció a Háromváros Kerékpáros Körtúrára – Szent István tér
10:10 – Extrém bike show – Szent István tér
10:30 – OPEN ROAD TOUR motoros felvonulás startja – Szent István tér
10:50-16:30 – Háromváros Kerékpáros Körtúra: Békéscsaba-Békés-Gyula-Békéscsaba, Rajt/Cél: Szent István tér
14:00 – BMX verseny - Extrém sportpálya
15:00-19:00 – Túravezetéssel egybekötött tekerés a Wenckheim kerékpárúton, Indulás/érkezés: Szent István tér
18:00-22:00 – Koncertek a téren – Szent István tér (Open Road Tour keretében)

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített: részben
  • ATM a közelben: 2.9 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 6.6 km
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m